Részletek

Részletek

Az előző részben egy kicsit a dolgok közepébe csaptam, és nem igazán ismertétek meg a főszereplőmet Jess-t. Az első részt nem akartam unalmasra és a történet vázát fel akartam építeni, de ebben az részben kissé visszaveszem a  tempót és jobban megismerhetitek az szereplőimet, szóval bocsi, de ez egy kicsit uncsi lesz. Légyszi, ha tetszik írjatok megjegyzést, hogy tudjam, hogy úgy úton kezdtem e el járni.

           A nevem Jessica Smith, 17 éves vagyok és Londonban lakom. A családommal elég közeli a viszonyunk, de legjobban mégis a bátyámmal, David-del jövök ki. Ő mindig mellettem áll, megvéd és mindent meg tudok vele beszélni. Anyukám és apukám sokat dolgoznak, hogy jó körülményeket teremtsenek meg nekünk és, hogy mindent megkapjunk, amire szükségünk van, sőt még többet is. Nagyon vigyáznak rám, én vagyok a család hercegnője. Apukám orvos, anyukám pedig ügyvéd egy londoni ügynökségnél. Engem 6 éves koromban beírattak egy tánciskolában, ahol ma már én vagyok az egyik legkiemelkedőbb táncos és már a legkisebbeknek órákat is adhatok, ami nagyon inspirál engem és örülök, hogy így kiélhetem a kreativitásomat. Bennem minden a zenéé, az egész életem erről szól és mindig megy valamilyen zene a fejemben, az IPad-am nélkül nem is megyek sehová. Szeretem a One Direction-t és Cher Lloyd zenéét, de nem vagyok az a tipikus rajongó típus. Az a típusú ember vagyok, aki nem nagyon hisz a  szerelemeben és még annyira sosem tetszett senki, egyedül a táncnak élek. Részben kötelességből, részben mert ez az életem. Az iskolában és a táncsuliban általában a középpontban vagyok, de én nem nagyon szeretek feltűnősködni. Mindig csak magamat adom. Legjobb barátnőim Krissy és Eve, őket gyerekkorom óta ismerem, együtt kezdtük el a táncolást és egy suliba is járunk, a szüleink is nagyon jóban vannak. Annak ellenére, hogy vannak lány barátaim is én mindig a fiúkkal jöttem ki jobban gondolom már a bátyám miatt is. Nagyon sok fiú vesz körül és én mindegyikre csak haverként tekintek és éppen ezért hiszek a fiú lány barátságban, de kapcsolatot senkivel se tudnám elképzelni. Anyuék mindig azt mondják, hogy éppen ezért leszek nagyon szerelmes, ha majd jön a nagy ő és ők bíznak benne, hogy az a személy minél később fog jönni, mert mindig csak védenének.

            Ennyit körülbelül a bemutatkozásról és most térjünk vissza a félbemaradt sztorira. Szóval másnap reggel fejfájással ébredtem és még mindig össze voltam kuszálódva, de elkezdtem a reggeli rutint. Mosakodás közben belenéztem a tükörbe és megláttam elaludt hajamat és arcomat, de nem érdekelt, lementem a  földszintre és gyorsan megreggeliztem, majd sminkeltem és felöltöztem. Valamennyivel szebb arccal indultam most már kocsival a Stabucks majd a próbaterem felé vettem az irányt, leparkoltam és mentem átöltözni. Mikor bementem a próbateremben a többiek már ott voltam, késtem, pedig nem szoktam. Szerencsére Cheryl nem volt bent, így nem kaptam még egy adag szidást összeszedetlenségem miatt. A próba egész jól ment és nagyon sokat haladtunk előre a táncokban. Szerencsére sikerült nagyjából kiverni Harry előző megjelenését és rám gyakorolt hatását a fejemből és minden rendben ment.

            Nagyon gyorsan eltelt a bemutatóig hátralevő két hét és mindenki nagy izgalommal várta a nagy napot, mikor találkozik kedvenceivel. Én is vártam,  de főként az előadás miatt izgultam. Mikor lementek a koreográfiáink nagyon boldog voltam, hisz minden tökéletesen alakult, ahogy elvárták tőlem. Meghajlás után láttam meg először a nap folyamán a One Directiont. Meg kellett állapítanom, hogy egészen jól néznek ki és elég lazák is voltak. Harry a színpad mellett tapsolt és gratulált az előadásért. Végignéztük a fellépést és nagyon tetszett. A végén csináltunk egy közös fotót és legnagyobb meglepetésemre Harry félrehívott a többiektől.

-Csak gratulálni szerettem volna, mindenkit lesöpörtél a színpadról.-mondtam és elismerően mosolygott, ami érdekes bizsergő hatást gerjesztett a hasamban.

-Köszönöm, de ti sem panaszkodhattok.-mondtam kissé remegő bensővel, majd próbáltam egy természetesnek ható mosolyt magamra erőltetni, ami szerintem szánalmas vigyorgássá csapott át. A fiú érzékelhette zavaromat, mert így szólt:

-Megint zavarba hoztalak mi? Miattam viselkedsz így mi?- kérdezte nevetve. Nem tudtam mit válaszolni, ezért tagadtam,a mi nem is tagadás volt, jhiszen én sose jövök zavarba egy sráctól sem, legyen az akár a szomszéd kertész, akár Harry Styles.

-Dehogyis, most hülyéskedsz velem? Egyáltalán nem jövök zavarba tőled.-hadartam el és konokul a szemébe néztem. De ő csak mosolygott és reméltem, hogy nem lát át rajtam.

-Hát, akkor egy élmény volt hölgyem.-mondta és a srácok felé vette az irányt, ami egy kicsit megnyugtatott, de a belső bizsergés valami miatt nem enyhült. De egyben mérges is voltam magamra, amiért a butaságom miatt abbamaradt a beszélgetés, hiszen mégiscsak éreztem valami különlegeset. 

Hazamentem, leültem a gépemhez és megnéztem a Twitteremet és reménykedtem, hogy Harry követni fog, nem tudom miért, de annyira jól esett volna, ha követ és nem értettem miért. Reménykedve meredtem a képernyőre. És növekedett a követőim száma...

 

Mi lehet ez az érzés Jess gyomrában? Harry vajon követni fogja a lányt és talán a lány kedveli Harryt? A lány, aki nem ismeri a szerelmet és csak a táncnak él....